Az EKE megalakulásának elsõ évében hihetetlen munkalendülettel látott hozzá feladatainak elvégzéséhez. Az egyesület elsõ elnöke gróf Bethlen Bálint, elsø alelnöke báró Feilitzsh Arthur, elsõ titkára Radnóti Dezsõ (1865-1903) volt.

Az egyesület elnökei az elsø 40 év alatt a következøk voltak: gróf Bethlen Bálint (1891-1899), báró Feilitzsch Arthur (1899-1906), Heppes Miklós (1906-1908), gróf Lázár István (1909-1920), dr. Haller Gusztáv (1920-1923), dr. Szádeczky Gyula. A taglétszám az alakuló közgyûléskor 300 körül volt, ez a szám azonban már az elsõ évben megkétszerezõdött. 1891-ben az EKE-nek már elegendõ ereje volt ahhoz, hogy fürdõkongresszust rendezzen Marosvásárhelyen. Az eseményre október 3-án került sor, ahol napjainkban is értékesnek számító elõadások hangzottak el: Bikfalvi Károly: „Az erdélyrészi fürdõk gyógyító múltjából"; dr. Szilvássy János: „Fürdõtanszék szüksége egyetemeinken"; dr. Veress Sándor: „Ásványvizeink forgalmának emelésérõl"; dr. Herrmann Antal „Az erdélyrészi fürdõk fejlesztésérõl". Még ugyanabban az évben az EKE a pénzügyminisztériumtól átvette a Radnaborbereki fürdøhelyet azzal a céllal, hogy a tagok részére olcsó üdüløtelepet létesítsen.

Sorra alakultak az EKE osztályai. Az elsøk között Alsófehér, Csik, Háromszék, Kolozs (elnök dr. Szádeczky Lajos), Marostorda (elnök Gr. Mikó Bálint føispán), és Tordaaranyos megyei, valamint a kolozsvári egyetemi és Óradna-i vidéki osztályok alakultak meg még 1891-ben, ezeket követte a Hunyadmegyei osztály (elnök br. Jósika Lajos) 1892-ben, és a Brassó- (elnök Koós Mihály majd Orbán Ferenc) és Szilágymegyei, valamint a budapesti és a gyalui (elnök Somkereky Gusztáv) osztályok megalakulása 1893-ban. Ez évben az erdøkincstár hozzájárulásával felépült a detonátai-menedékház, 1895-96-ban pedig a dobrini menedékház gróf Andrássy Tivadar budapesti osztályelnök bøkezðségébøl. Turistaünnepség keretében avatták fel az EKE kiskirálykøi menedékházát és a propástyai havasi pavilont. Megalakult gróf Bethlen László m. kir. testørtiszt elnökkel az élen a bécsi EKE osztály, amely a dévényi menedékház alapot létesítette, éppúgy, mint ahogyan Csik megyei osztály a Szent Anna-tói hasonló célú gyðjtést.

A muzeumi tárgygyüjtés céljából szervezødött a néprajzi szakosztály gróf Kuun Géza elnöklete alatt. Ennek a szakosztálynak a célja a néprajzi tárgyak felkutatása volt. Øk kezdeményezték a néprajzi tanszék felállítását a kolozsvári egyetemen.

1895-ben megalakultak a Fogaras- (elnök Tibáld Mihály), Udvarhely- (elnök Ugron János) megyei, valamint a petrozsényi városi osztályok.

1898-ban megalakult a kerékpáros, majd a gyergyóvidéki osztály (elnök Görög Joachim örmény katolikus plébános), mely a Gyikos tónál menedékházat tervezett.

Ekkor az egyesületnek 35 osztálya létezett, melyek tizenkét menedékházat mðködtetett: a Dobrinon, Kiskirálykøn, Detonátán, Krepaturán, Pilisen, Ponoron, Tordai-hasadékban, a Görgényi havasokban, Csukás-Tészlán, Rekiczelen (felavatva 1899-ben), a kolozsvári Kányaføn és a Bükkben.

Az egyesület történetét 1930-ban megíró Merza Gyula a tagság számát 3500-ban állapította meg. A tagsággal kapcsolatban - jellemzésképpen - szintén Merza Gyulát idézzük „... helyén való megcáfolnunk a téves balhiedelmet, mely szerint az EKE-nél kasztszellemrøl képzelødnek. Már pedig a turistaélet demokratikus testi fáradalmai és közös lelki örömei..., mint a katonaságnál, a társadalmi osztálykülönbségeket egyesületünkben is a legszerencsésebben elenyésztették.... Az igazság kedvéért azonban meg kell állapítanunk, hogy érdeklødø tagjaink 9/10 része a közép illetøleg a polgári osztályhoz tartozik...."

Az egyesület mûködésében kezdetben négy irányzat bontakozott ki: a turistaság, a néprajz, a fürdõügy és az idegenforgalom. Ha átlapozzuk az ERDÉLY évfolyamait, tapasztalhatjuk, hogy mind a négy irányzat érvényre jutott, méghozzá magas színvonalon.

A XIX. század végén az EKE már jelentõs idegenforgalmat bonyolított le. Merza Gyula vezetése alatt létrehozták az ú.n. külföldi bizottságot, mely késõbb idegenforgalmi osztállyá alakult. Ez foglalkozott az EKE idegen nyelvû kiadványainak sajtó alá rendezésével dr. Boros György, De Gerando Antonia, dr. Cs. Papp József és dr. Herrmann Antal részvételével. Így a külföld figyelmét is fel tudták kelteni Erdély vadregényes szépségei iránt.

A természetjárást az EKE csoportos kirándulások révén valósította meg. Nincs olyan tájegysége Erdélynek, amely ne szerepelt volna az EKE kirándulási terveiben. Meg kell jegyezni, hogy kirándulási tervei úgy a kolozsvári központnak, mind a megyei osztályoknak voltak. Minden természeti szépség és ritkaság feltárásra és tudományos feldolgozásra került: a Kárpát-koszorú gerincei, csúcsai, hegyhátai, völgyei és barlangjaitól a Mezõség és Kalotaszeg vidékéig. Mégis megállapíthatjuk, hogy a legjobban látogatott, feltárt és feldolgozott területek a Székelyföld, a Bihar hegység és a Déli Kárpátok voltak. Az ERDÉLY 1895-ös kötetében olvassuk: „...A székelyekben a tipikus magyar szellem õsereje szól felénk; a Székelységben egy még nem is sejtett világ csodás tündérkertje tárul fel elõttünk....Kevés népnek van annyi tájszépsége, kevésnek annyi érdekes õserejû eredetisége, kevés földön van annyi kincse a természetnek, mint a Székelyföldön. Ott áll ez bájainak, gyógyító erõinek, kincseinek minden csodájával, de ismeretlenül, szegényen, elhagyottan...".

Az elõbbi sorok rávilágítanak arra, hogy az EKE tudatosan célul tûzte ki a Székelyföld tudományos feltárását, gazdasági felemelését. Az ERDÉLY hasábjain százával láttak napvilágot a Székelyföldrõl szóló jobbnál-jobb tudományos munkák, útleírások olyan nagytekintélyû kutatók tollából, mint Csató János, Szádeczky-Kardoss Lajos, Gyárfás Gyõzõ, dr. Hankó Vilmos, Czárán Gyula, dr. Herrmann Antal, Merza Gyula, Miháltz János, Réthy Dezsõ, dr. Ruzitska Béla, dr. Urmánczy Nándor, Téglás Gábor, Hangay Oktáv, dr. Czirbusz Géza dr. Szádeczky-Kardoss Gyula, dr. Roska Márton. A szakember gárdán kívül az ERDÉLY nagyszámú természetjáró írásait is közölte, melyek közül csak a híresebbeket említjük: Derzsi Kovács Ferenc, Téglás István, Gyarmathy Zsigáné, Jankó János, Nemes Ödön, K. Nagy Sándor, Szinte Gábor, Schwarczel Adél, Radnótiné Hrabovszky Irén.

Már 1892-ben kiadásra került az ERDÉLY címû honismertetø folyóirat, az EKE turistai, fürdõügyi és néprajzi értesítõje Radnóti Dezsõ szerkesztésében. Fõmunkatársai közül megemlítjük Hankó Vilmost, dr. Herrmann Antalt és Téglás Gábort. A folyóiratot a tagok az évi 6 korona tagsági díj fejében kapták. Az EKE programja az ERDÉLY programja is volt, amit már az elsõ számban leszögezett a szerkesztõ bizottság. Idézünk a folyóirat indító soraiból: ... „Ismertetni akarjuk az erdélyi részeket: vadregényes, kies és bájos vidékeit, természetadta drága kincseivel, elsõ sorban megbecsülhetetlen és kevésbé becsült, fürdõit és ásványvizeit; ismertetni egyes helyeit, emberi kéz alkotta mûvelodéstörténeti és történelmi emlékeivel és nevezetességeivel; ismertetni azt, ami a legérdekesebb és ami a földet hazává teszi: az élõ népet testi-lelki állapotában....".

Az ERDÉLY szerkesztését az évtízedek során a következø személyek vezették: Radnóti Dezsø, dr. Veress Endre, dr. Gyalui Farkas, Merza Gyula, dr. Szádeczky Lajos, M. Kovács Géza, Orosz Endre, dr. Kerekes Zoltán, dr. Karl János.

Az ERDÉLY folyamatos kiadása mellett az EKE mellékleteket is megjelentetett. Ezek a következõk voltak:

ERDÉLY NÉPEI cím alatt néprajzi melléklet dr. Herrmann Antal szerkesztésében. Ezekben Erdély lakóit, népcsoportjait - székelyeket, szászokat, svábokat, mócokat, csángókat, kalotaszegieket mutatták be, ezeknek népmeséit, karácsonyi, húsvéti, pünkösdi, lakodalmi, keresztelõi szokásait, a versek, mondókák szövegeit. Bemutatják a hagyományos népi építkezést, bútorzatot, használati tárgyakat és a viseletet. Nagy jelentõsége van az Erdélyi határ- és helynevek állandó rovatnak, melyben vidékenként a falvak határneveit: szántók, rétek, legelõk, szõlõk, erdõk közölték. Ezeknek az adatoknak helytörténeti jelentõsége mai helyzetünkben felbecsülhetetlen.

A MI FÜRDÕINK fürdõügyi melléklet volt dr. Hankó Vilmos szerkesztésében. Bemutatást nyert ebben Erdély összes fürdõje: Borszék, Elõpatak, Tusnád, Sztojka, Kovászna, Bázna, Korond, Felsõ-Rákos, Marosújvár, Vízakna, Kolozs, Algyógy, Torda, Málnás, Szováta, Homoród, Radnaborberek, Sugás, Zajzon stb.. Közölték a források és tavak vegyelemzési adatait, a magyar és külföldön tartott fürdõkongresszusok anyagait, az EKE fürdõirodáinak dokumentációját és szolgáltatásait, amely szerint: „A fürdõvendég megtalálja az útirányt, az utolsó vasúti állomást, a fürdõkhöz való jutás módját, a berendezést, az ott reáváró költségeket az utolsó fillérig, a gyógyítóhatást, a forgalomban levõ ásványvizek árát, a raktárok helyét, továbbá azt, hogy a fürdõ, ásványvíz milyen külföldi fürdõket és ásványvizeket pótol". A melléklet közölte azokat a leveleket, melyekben a különbözõ fürdotulajdonosok árengedményeket ajánlottak fel az EKE tagok számára.

A KERÉKPÁROS TURISTA a Kerékpáros szakosztály melléklete volt Kovács Géza szakosztályelnök szerkesztésében. Mivel a kerékpár és a kerékpározás térhódításának hõsi, de nehéz idõszakában jelent meg, érdekes olvasnunk a kerékpáros felszerelés „újdonságairól" vagy a múlt század eleji kerékpáros túrák leírásáról, amikor szenzációnak számított a felfújható gumitömlõ, a kerékagyba épített fék (torpedo), a láncvédõ, a karbiddal mûködõ acetilénlámpa, s amikor az aszfaltozott utakról még nem is hallottak.

Megalakulásától az elsõ világháború végéig az EKE folyóiratán és az említett mellékleteken kívül mintegy 70 kiadványt jelentetett meg, többségükben térképes útikalauzokat, barlang útmutatókat, fürdõismertetõket magyar, német, angol és román nyelven, turista naptárakat kirándulási tervekkel és térképvázlatokkal. Az EKE figyelemreméltó kiadói tevékenysége dinamizálta a földrajzi, geológiai, geomorfológiai és etnográfiai kutatásokat, minõségi munkára serkentve a szerzõket. 1901-ben a Radnóti Dezsõ szerkesztette Erdélyi Úti Kalauz már a II. kiadást érte meg. Ugyanettõl az évtøl megjelent az „EKE" címð havi értesítõ is Poliány Zoltán budapesti osztálytitkár szerkesztésében.

Az EKE rendkívüli életképességét és gazdasági erejét bizonyítja az a tény, hogy már 1894-ben felavatja saját menedékházát a Tordai-hasadékban. Az eseményre június 4-én került sor elõkelõ ünneplõ társaság jelenlétében. A korabeli dokumentumok említik a vendégek között gróf Bethlen Bálint EKE elnököt, Radnóti Dezsõ fõtitkárt, Merza Gyula fõpénztárost, dr. Szádeczky Lajost, a Kolozsvári Osztály elnökét, dr. Herrmann Antalt, a Székesfõvárosi Osztály alelnökét, Faller Ferenc tanács-jegyzõt Budapestrõl, Fellegi Ottót és nejét szintén Budapestrõl, Kende Péter alispánt Ungvárról.

A vendéglátókat Velits Ödön Torda polgármestere, a Tordai EKE Osztály elnöke, dr. Wolff Gyula osztálytitkár, Domokos Andor fõszolgabíró és Módi Mihály szindi körjegyzõ képviselték. E két utóbbi volt a menedékház építésének leglelkesebb szervezõje és támogatója. Tordáról és vidékérõl még negyvenen tisztelték meg jelenlétükkel az avatóünnepséget. A menedékház leírásaként, idézünk az ERDÉLY 1894/6-os számából: „...Építési stylja: régi vár omladék alak, melynek megvan egyik báslyája, honnan a legszebb kilátás nyílik a környezõ vidékre. A menedékház látszólag fedél nélküli és az égnek emelkedõ falak lõrésekkel vannak ellátva. Még a falba helyezett ágyúgolyó is hirdeti, hoy õskori lovagvár elõtt állunk...". Meg kell jegyezni, hogy a menedékház a romantika kifejezõje volt, s arról is lehet vitatkozni, hogy beleillett-e a Tordai-hasadék elõterének környezetébe vagy nem?

Öt esztendõvel megalakulása után, 1896-ban az EKE kiadta Hankó Vilmos Székelyföld címû könyvét, amely a korabeli magyar könyvnyomtatás egyik remeke volt. A 350 oldalas mû elõszava a következõket írja: „...Az elsõ ilyen irányti lépést a Székelyföld megismertetésére az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület tette, midõn elhatározta, hogy a Millenium emlékére «Székelyföld» czím alatt díszmunkát ad ki, melyben a Székelyföldet bemutatja szóban és képekben a magyar közönségnek. A munka megírásával Hankó Vilmos doktort, az egyesület választmányi tagját, a Székelyföld alapos ismerõjét bízta meg, ki a legjobb tehetségét s teljes munkaerejét vetette latba, hogy munkáját élvezetes olvasókönyvvé, minden mûvelt magyar embernek, öregnek és fiatalnak élvezetes olvasmányává tegye...". A könyv képeit Goró Lajos, Huszka József és Tull Ödön rajzolták. A könyvet a Magyar Akadémiai Kiadó 1993-ban hasonmás kiadásban újra megjelentette. Úgyszintén Hankó Vilmos a szerzõje az „Erdélyrészi fürdõk és ásványvizek" címû könyvnek is.

Már 1897-ben felvetõdött egy EKE múzeum megalapításának a terve. A szükséges anyagi alapok elõteremtése érdekében évenként néprajzi bálokat és sorsjátékokat rendezett az EKE, ezzel párhuzamosan megkezdõdött a múzeumi anyag összegyûjtése vásárlások és adományozások útján. Az ERDÉLY-ben egyre több néprajzi tanulmány jelent meg.

1900 április 27-én az EKE Kolozsvár sz. kir. város vezetõségével aláírja azt a szerzõdést, melynek értelmében a város Mátyás király szülõházát egy állandó jellegû táj- és néprajzi (etnográfiai) múzeum elhelyezése céljából ingyenesen átadja használatul az Erdélyi Kárpát Egyesületnek 15 évi idõtartamra. A 12 pontból álló szerzõdést az EKE nevében báró Feilitzsch Artur elnök és Radnóti Dezsõ fõtitkár írták alá. A múzeumi õsnyag összegyûjtésében a munka oroszlánrészét dr. Szádeczky Lajos, dr. Herrmann Antal, dr. Vikár Béla, dr. Roska Márton, Orosz Endre, Merza Gyula és dr. Jankó János végezték el. Miután dr. Jankó János egy gyûjtési út alkalmával 1902. július 28-án szívszélhûdésben meghalt, a gyûjtött tárgyak szakszerû elrendezésével dr. Semayer Vilibáldot bízták meg.

A Kárpát Múzeum felavatására 1902 október 2-án került sor, a kolozsvári Mátyás szobor leleplezésével kapcsolatos ünnepségek keretében. Az épület nemcsak a múzeumnak lett otthona, hanem egyúttal az EKE központjának a székhelye is. Az eseményre Mátyás király szülõházát teljesen helyrehozták, a múzeumi berendezéseket, kiállítási termeket a kor színvonalának megfelelõen készítették elõ, a múzeumi anyagot szakszerûen csoportosították és állították ki.

Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy a kettõs avatási ünnep - amely kettõssége ellenére a nagy király szellemét és dicsõségét idézte - méreteinél és pompájánál fogva olyan lenyûgözõ esemény volt, amelyhez mérhetõt ritkán ért meg a Kárpátoktól övezett Erdély. A meghívott hivatalos, elõkelõ és híres személyiségek száma meghaladta a több százat.

Jelen volt József fõherceg, az EKE védnöke, aki már 1897-ben 1200 korona adományával nyitotta meg az örökös alapító tagok sorát. Az ünnepély az EKE zászlójának felszentelésével kezdodött. A zászlóanyai tisztet ,özv. báró Wesselényi Istvánné töltötte be. A karénekeket a tordaszentlászlói daloskör népviseletbe öltözött vegyeskara adta elõ. A fõhercegi megnyitó és dr. Wlassics Gyula kultuszminiszter üdvözlõ beszéde után lelkes hangulat uralkodott el a jelenlévõkön. Büszke boldogsággal ünnepelt az EKE, hisz 10 éves létének, fáradságos és céltudatos munkájának a megkoronázását látta a Kárpát Múzeumban. Az ünnepi beszédek sorát, melyek a Mátyás szülõház udvarán hangzottak el - kedves epizódok tették felejthetetlenné. Ilyen volt az, amikor Ferencz József unitárius püspök üdvözlõ beszéde közben megérkezett feleségével Jókai Mór is, aki a nagy sokaság által okozott meglepetéstõl nem találta helyét. Így a papi emelvény elé vezették s a „költõ fejedelmet megéljenezték". Érdemes idéznünk egy bekezdést báró Feilitzsch Arthur ünnepi beszédébõl, melyben mint az EKE elnöke összegezi egyesületünk elsõ 10 évének munkáját és célkitûzéseit: „...Több mint egy évtizede, hogy szerény egyesületünk a haza és a magyar nemzet érdekében híven, becsülettel teljesíti kötelességét, oldja meg lépésrõl lépésre haladva nehéz és terhes feladatait; s igyekszik megnyitni az utat a közmuvelõdésnek és haladásnak és megismertetni kicsiny országrészünket a maga földrajzi szépségeivel, térmészeti kincseivel, tarka népeivel...". Az ünnepély folyamán a budapesti Nemzeti Múzeumtól a következõ üdvözlõ távirat érkezett: „Néprajzi Múzeum, Kolozsvár, Mátyás-ház. - A száz éves Nemzeti Múzeum melegen üdvözli legifjabb testvérét, az EKE kolozsvári Néprajzi Múzemát, fejlõdjék, virágozzék és töltse be nemes hivatását hazánk népies emlékei gyûjtése és megõrzése által - Szalay László igazgató".

Áttanulmányozva a korabeli dokumentumok alapján a Kárpát Múzeum kiállított anyagát és elrendezését, megállapíthatjuk, hogy a kolozsvári egyetemi múzeumok mellett (ásvány-kõzettani, paleontológiai, állattani és történelmi) az EKE múzeuma rövid ido alatt Erdély legreprezentatívabb és leglátogatottabb múzeumává - nõtte ki magát. Ezt a nagy sikert azzal magyarázhatjuk, hogy a Kárpát Múzeum az egyetemi szakmúzeumokhoz viszonyítva szélesebb tematikával rendelkezett; „dióhéjban" mutatta be egész Erdélyt. Tulajdonképpen tájmúzeum volt, amely abból az EKE által megfogalmazott célkitûzésbõl született, hogy „ismerjük és ismertessük meg az erdélyi részeket".

A múzeumnak a következõ osztályai voltak külön termekben elhelyezve: õshalászat, földmûvelés, fonó-szövõ szerszámok, kalotaszegi szoba, kalotaszegi konyha, történelmi szoba, erdélyi fürdõügy. Mindezeket kiegészítette egy 60 darabból álló lõportartó és pásztorkürt gyûjtemény. Már alapításának idején a múzeumi tárgyak száma meghaladta a 8000-et, az EKE könyvtár állománya - melyhez olvasóterem is járult - az 5000-et. A könyvtárban gazdag térképgyûjtemény is helyet kapott. A múzeum vagyonát az elsõ világháború végén - amikor az EKE idõlegesen megszûnt - 2 millió lejre becsülte a román állam.

A kolozsvári EKE központ idegenforgalmi irodaként is mûködött. Biztosította az idegnforgalmi szolgáltatást a város nevezetességeinek megtekintésére, a vidéki kirándulóhelyek és fürdõk fölkeresésére, háziipari és néprajzi cikkek beszerzésére, emléktárgyak, képeslapok, úti kalauzok, préselt fémplakettek vásárlására. 1902-ben az EKE megszervezte és megnyitotta budapesti fürdõirodáját Poliány Zoltán vezetésével. Az iroda céljára a fürdõk dokumentációját dr. Hankó Vilmos készítette el.

Az ERDÉLY-ben számos tudósítást olvashatunk az idegenvezetõi tevékenységrõl, hazai és külföldi személyek és csoportok látogatásairól, benyomásairól. Így például 1893 decemberében a balázsfalvi görög katolikus fõiskola 33 növendéke 3 tanár kiséretében Kolozsvárra érkezett, hogy megtekintse a közintézeteket, múzeumokat, könyvtárakat és általában a nevezetességeket. Az érkezõket az EKE nevében dr. Szádeczky Lajos elnök üdvözölte, kifejezvén az egyesület örömét, hogy a tanulnivágyó román ifjúságot a városban kalauzolhatja. Ezek után az ERDÉLY részletesen leírja a kétnapos látogatás minden eseményét, amelyrõl a helyi napilap, a KOLOZSVÁR is hosszú tudósításban számolt be. A balázsfalvi román tanulói ifjúság kolozsvári látogatásának országos visszhangja lett. Hieronymi Károly belügyminiszter a következõ levelet intézte az EKE Kolozsvári osztályának elnökéhez, dr. Szádeczky Lajos egyetemi tanárhoz: „Nagyságos Uram! A hírlapok útján értesülök arról az elõzékeny fogadtatásról amelyben Kolozsváron Nagyságod vezetése alatt, az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület küldöttsége, az oda kiránduló balázsfalvi román tanuló ifjúságot részesítette. A magyar és román tanuló ifjúság ez alkalommal történt érintkezésének szívélyes, barátságos módja a mindkét részrõl váltott nyilatkozatok testvéries hangja és az a meggyõzõdésem, hogy hazánk különbözõ nyelvû lakosai között az egymás iránti türelmet, tiszteletet és ragaszkodást bensõvé és szilárddá csak társadalmi úton tehetjük, arra indít engem, hogy örömmel üdvözöljem az Erdélyi Kárpát-Egyletet s mint ezen egylet Kolozsmegyei Osztályának elnökét, Nagyságodat, egyleti mûködésüknek üdvös, hazafias irányáért. Fogadja Nagyságod Õszinte tiszteleiem nyilvánítását".

A fenti levél magától beszél; argumentálja azt a módot, ahogy az EKE a magyar-román kapcsolatok erõsítésén õszinte igyekezettel fáradozott.

1896-ban Miss F.G. Armstrong „Kirándulás Erdélybe" címû cikkében a következõket írja: „Mikor mi tele kézzel a nemzetközi nagy sajtókongresszusról ott hagytuk Budapestet Erdélyért, vakon mentünk oda, ahol csak vadont és mûveletlenséget gondoltunk ... Ami az embert megkapja, az a nagy mûveltség; a városnak van orvosi, jogi, theológiai, philosophiai egyeteme, amihez hasonló kevés van a mi hazánkban is, kivéve nagy, egyetemi városainkat. Kolozsvár szintén úgy mint Edinburg, ott trónol a hegyek közt mint királynõ, de ege nem hasonló a mi északi városunkhoz. Itt az égbolt kék és felhõtlen, levegõje lágy és balzsamos, festõi a falainak légköre napfényben fürdik. A város gyönyörû fekvése, az utczák, terek különös festõisége, lakosainak eredetisége nagyon mély benyomást tett ránk. Most már Kolozsvár elõttünk az a szó, a mely egész életünkön keresztül igen boldog napokra emlékeztet. Gyönyörû vidék, gyarapodó város! ".

Az EKE gyümölcsözõ szervezõtevékenysége folytán fellendült a székelyföldi ásványvizek palackozása és értékesítése, a fürdõk és klimatikus gyógyhelyek: Borszék, Tusnád, Korond, Málnás, Szováta, Kovászna, Gyilkostó, Bálványos, Sugás rohamos fejlõdésnek indultak. Új utak és gyalogösvények épültek ki Kolozsvár környékén a Bükkben, a Tordai-hasadékban, a Királykõn, a Révi szorosban, a Remetei sziklaszorosban, a Detunátán, a Vlegyászán, a Retyezátban és a Fogarasi havasokban. A tagok üdültetése érdekében az egyesület felépítette, berendezte és adminisztrálta a radnaborbereki és a dombháti üdülõközpontokat, ahol az egyesület tagjai kedvezményes áron üdülhettek. A radnaborbereki üdülõt 1893. május 28-án avatták fel, az EMKE nyolcadik, dési közgyûlése alkalmával. Rövid idõ alatt az EKE valóságos menedékház rendszert épített fel és üzemeltetett a következõ helyeken: Detunáta, Szkerisora, Dobrin, Egyeskõ, Gyilkostó, Kis-Királykõ, Nagy-Királykõ, Keresztényhavas, Nagykõhavas I., Nagykõhavas II., Pilis, Ponor, Tordai hasadék, Rekicel, valamint a Kolozsvár közelében épített Bükk erdei Árpád és Bercsényi valamint a Kányafõi menedékházak. Ezeken kívül meg kell említeni a Révi menedékházat, a Propástyai havasi pavillont és a fontosabb csúcsokon felépített kilátótornyokat. Azokon a festõi helyeken, ahol az EKE nem tudott menedékházakat építeni, a kirándulók elhelyezésére parasztházakat és erdészházakat bérelt.

Az EKE fénykorában, a XX. század elején került sor a Bihar-Öreghavas-Vlegyásza csodálatos hegylabirintusának turisztikai feltárására és ismertetésére. Ezt a munkát a Bihar hegységben csaknem teljes egészében seprõsi Czárán Gyula végezte el. Elmondhatjuk, hogy egész életét a Bihar kutatásának szentelte, mint ahogy egyik tisztelõje írta: „Õ igazán csak a Biharban volt otthon". Többek között megírta Biharfüred környékének kalauzát, a Szamosbazár és a Révi cseppkõbarlang ismertetõjét, nagy cikksorozatát az ERDÉLY-ben a Mócvidékrõl. Számos turistaösvényt tervezett és építtetett saját költségén. Ezzel kapcsolatban Záray Jenõ a következõket írta: „Czárán Gyula az alkotások nagymestere is volt - a természet elragadó helyeit, részleteit mindig kihasználó nagy turista. Az utakat, kanyargós ösvényeket úgy készítette, hogy azok olyan irányba haladjanak, hogy minél több és több pontnál nyíljék fenséges kilátás, hol imára kulcsolódik a kéz s önkéntelemül magasba száll a fohász: Óh Istenem, milyen szépek a te alkotásaid!! ... Czárán ilyen dolgainál nem ismert akadályokat. Sziklatömbök, kõalakulatok, rohanó hegyipatakok, vízesések, ormótlan csúcsok, hasadékok, vízfogók, természetes hídlások az isteni színjáték hatásainál kellõ mértékben felhasználtattak". A Bihar hegység rengetegeiben ma is mindenütt az Õ nyomdokait, útjait követjük.

Czárán Gyula (1847-1906) seprõsi földbirtokos 1895-ben lépett be az EKE-be, s ettõl kezdve nem takarékoskodva tetemes vagyona pénzügyi eszközeivel, minden általa megvalósított turista építményét, mûvét az egyesületnek ajánlotta. Már 1897-ig elkészítette a Méregjó és a Rekiceli vízesés környékének u.n. „Próba körút"-ját, amelyet mintamunkának szánt. A következõ évben sorra került a Szamosbazár, melynek ösvényeit, hídjait, létráit három hónap alatt végezte el 12 válogatott munkással. Érdemei elismerése jeléül az EKE 1900. július 15-én örökös tiszteletbeli tagjának választotta.

1901-ben a híres Galbena körúton dolgozott. E csodavilág addig teljesen ismeretlen és hozzáférhetetlen volt a nagyközönség számára. Szállását a Táborhegy egyik barlangjában ütötte fel, amelyet Hotel Galbinának nevezett. Az itteni munkarendrõl barátja, Szádeczky-Kardoss Gyula a következõképpen számolt be: „Reggel házigazdánk volt az elsõ, aki felkelt, 4 órakor talpon volt az egész személyzet. Reggeli után ki-ki munkájához látott, amelybõl mi rendesen csak késõ este tértünk vissza..." Egymás után fejezte be a szebbnél-szebb körútak építését. 1901-ben a Galbináriát, 1902-ben a ponori Csetátyét (Csodavár - Cetãþile Ponorului) adja át örök használatra, ünnepélyes keretek között az EKE képviselõinek. 1903. május elsején már a Révi szorosban épített körutat avatták fel, hogy a festõi szoros gyalogszerrel járható legyen. November 10-én került sor a Révi cseppkõbarlang szifonjának a kirobbantására, amely szintén Czárán Gyula nevéhez fûzõdik. Ennek a barlangnak a hivatalos felavatása 1905. augusztus 27-én volt az EKE révi országos közgyûlése alkalmából, amikor a révi Zichy-barlang elnevezést kapta.

Czárán Gyula nemcsak a barlangokat, zsombolyokat és kilátópontokat vette számba, hanem a vízeséseket is. Ezeket is ellátta ösvényekkel, rálátó teraszokkal. Tevékenységére találó Mátyás Vilmosnak, a Bihar késõbbi kutatójának értékelése: „Czárán munkássága egyedül áll a magyar turistaság történetében ... Egyetlen emberként egy egész egyesület munkáját végezte el ... A Czárán által épített és ismertetett körutak összhossza 664 km".

Visszatekintve az EKE immár több mint egy évszázados történetére, meg kell állapítanunk: kevés olyan értékes ajándékot kapott fennállása alatt az egyesület mint amilyen Czárán Gyula volt! Természeti szépségeket feltáró és bemutató páratlan tevékenysége, valamint mai értékrendünkkel nehezen mérhetõ áldozatvállalása révén Czárán Gyulát méltán tekinthetjük az erdélyi természetjárás apostolának.

Az 1916-1918-as háborús években az EKE ügyvezetõ elnöke dr. Cholnoky Jenõ (1870-1950) egyetemi professzor volt. 1917-ben az ERDÉLY-nek már csak egyetlen száma jelent meg. Ebben az ügyvezetõ elnök egy részletes mintaértékû munkaprogramot közöl, melyet az egyesület 1917. szeptember 7-én tartott választmányi ülésén vitattak meg. Csodáljuk ezt a munkaprogramot, melynek mind a 35 pontjában olyan idõszerû és messzemutató feladatok kaptak szakszerû megfogalmazást az erdélyi természetjáró mozgalom részére, amelyet csak egy olyan mélyen és felelõsen gondolkozó tudós professzor végezhetett el, mint dr. Cholnoky Jenõ. Többek között ebben a programban szerepel a Kárpát Múzeum továbbfejlesztése és átalakítása turista-múzeummá, az ERDÉLY nagyobb terjedelemben és sokkal szebb kiállításban való kiadása, a turistáskodásnak a kolozsvári központ színvonalára való emelése Marosvásárhelyen, Tordán, Déván és a székelyföldi városokban. A természetjárás fejlesztése érdekében új menedékházak építését irányozták elõ - többek között a Szamosbazár közelében, a Galbinán, Biharfüreden, Szkerisorán, Csoklovina mellett, a Mezõhavason, a Szent-Anna- és Gyilkostónál - továbbá a sósfürdok és a téli sportközpontok fejlesztését. Fájó, hogy a programban foglalt nagyszerû feladatok nem valósulhattak meg sem akkor, sem azután. Azt azonban állíthatjuk, hogy az EKE történetének elsõ szakasza, mely az elsõ világháborúval végzõdik, valódi aranykor, - vagy ahogy Merza Gyula az ERDÉLY-ben írta - , fénykor volt.

Az EKE aranykorát jelzik azok a kitüntetések is, melyeket az egyesület kapott a párizsi és brüsszeli világkiállításokon, valamint a budapesti, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi országos kiállításokon. A párizsi világkiállításon a Goró Lajos által festett Erdélyrészi díszalbum, amely Erdély legvonzóbb természeti szépségeirõl készült 60 darab színes, nagyméretû képbol állt kitüntetést nyert. Késõbb ez a sorozat lett a Kárpát Múzeum tájrajzi osztályának legfobb vonzóereje.

© Erdelyi Karpat Egyesulet | EKE . Minden jog fenntartva.

Közreadva: 2006-03-24 (3599 olvasás)